Év végi üzenet – Berkes Attilától
2011. november 25.
„A dialízis szolgáltatás óriási felelősséggel járó tevékenység, amelynek legfontosabb eredménye az elégedett beteg” – véli Berkes Attila, a Fresenius Medical Care Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
A Fresenius Medical Care, mint a világ legnagyobb, dialízis termékeket gyártó és művese kezeléseket nyújtó szolgáltatója, alapvető célkitűzésként fogalmazza meg a betegek életminőségének javítását. Ezt a célt világszerte és Magyarországon is a legfejlettebb technológiával és szakmai eszköztárral éri el. Magyarországi tevékenységüket évente közel 3000, dialízis kezelésen részt vevő vesebeteg nap, mint nap éli meg. Karácsonyi beszélgetésünk célja annak kiderítése volt, hogy milyen munka, szervezési tevékenység és szakmai háttér áll a kezelések mögött.
Milyen technológia áll Magyarországon a Fresenius Medical Care rendelkezésére?
A Fresenius csoport világszerte elkötelezett a minőségi dialízis iránt, ezért Magyarországon is a legkorszerűbb eljárásokkal és technológiával dolgozunk. A terápiás technológia tökéletessége mellett alapvető fontosságú számunkra, hogy a körülményeket – a lehetőségekhez mérten – a maximális szintre emeljük, és a magas technológiai színvonal mellett fejlett infrastruktúrát biztosítsunk, amit leginkább betegeink, de nővéreink és orvosaink is meghálálnak. A kiváló körülmények melletti elkötelezettséget azok a betegek, akiknek van összehasonlítási alapja arról, hogyan zajlik az ellátás a magyar egészségügy más szegleteiben, illetve nálunk, világosan látják, saját bőrükön érzik.
Hogyan látja a dialízis ellátás folyamatát?
A dialízis szolgáltatás óriási felelősséggel járó tevékenység, amelynek legfontosabb eredménye az elégedett beteg. Számunkra nagyon komoly erőfeszítést és odafigyelést, fejlett folyamatokat igényel a teljes rendszer logisztikai, technikai és humán erőforrás oldalának működtetése. E tevékenység során az embert folyamatosan személyesen is megérinti, mennyire fontosak a minél nagyobb megbízhatóságú rendszerek, de csak akkor lehetünk sikeresek, ha lelkiismeretesen kezelünk, ha odafigyelünk minden egyes betegünkre. Ám ez nem csak azokra igaz, akik súlyos veseelégtelenséggel kerülnek hozzánk. Számomra különösen fontos, hogy a predialízis fázisában lévő betegek is minél informáltabbak legyenek, és dialízis kezelésre minél később valósuljon meg. Fontos, hogy a betegek minél többet tudjanak a lehetőségekről, ismerjék a különböző kezelési típusokat. Aki hasűri, azaz peritoneális dialízisre alkalmas és hajlandó, ezt a kezelést választhassa, és akinél csak a hemodialízis jön szóba, annak minél többet adjunk meg a minőségi kezelés érdekében.
Mitől lesz minőségi a dialízis ellátás?
A dialízis szolgáltatás óriási felelősséggel járó tevékenység, amelynek legfontosabb eredménye az elégedett beteg. Évtizedes tapasztalatunk, hogy a nemzetközi minőségi követelményrendszernek való folyamatos megfelelés, a dialízis ellátás minőségének „Balanced Scorecard” rendszerben történő folyamatos javítása nagymértékben javítja betegeink életkilátásait. Ennek is köszönhető, hogy van olyan betegünk, aki már 3500 dialízis kezelésén is túl van, sőt, magyar hálózatunk legidősebb dializált betege tavaly ünnepelte 100. születésnapját. A dialízis ellátás olyan tevékenység, amely akkor lehet sikeres, ha betegünk elégedetett és együttműködik a terápiával. Ezért elengedhetetlen számunkra a betegek elégedettsége és ennek folyamatos mérése. Igyekszünk őket rendszeresen megkérdezni véleményükről, tapasztalataikról, mert a betegelégedettség az egyik legfontosabb mutató számunkra azzal kapcsolatban, hogy milyen minőségben végezzük munkánkat.
Az Önök gondolataiban hogyan kapcsolódik ehhez az ellátáshoz a veseátültetés?
Számunkra nagyon fontos a transzplantáció kérdése, ezért folyamatosan monitorozzuk és ösztönözzük kollégáinkat, hogy minél több beteg kerülhessen a transzplantációs listára. A transzplantáció jelenti a krónikus vesebetegek számára a legnagyobb életminőség javulást, sajnos azonban tudomásul kell venni, hogy a magyar betegek mindössze 20 százaléka kerülhet transzplantációra, az életkori megkötések, az egészségi állapotból eredő korlátozások miatt. Az a legnagyobb siker számunkra, hogy a minőségi dialízissel kezelt betegek sikeres transzplantáción eshetnek át és teljesebb életet élhetnek. Perner Ferenc professzor szavaival élve, a dializált betegek számára minőségi dialízis nélkül nincs sikeres transzplantáció, ezért mi minden eszközzel próbálunk megfelelni a minőségi elvárások teljesítésének és fokozásának.
Az év elején többek között az Önök kezdeményezésére indult útjára a Nemzeti Vese Program. Milyen célokkal?
Nagyon fontos számunkra, hogy útjára indíthattuk és részesei lehetünk a Nemzeti Vese Programnak, hogy a társadalom minél szélesebb köre, a veszélyeztetett milliók széles körben tájékozódhassanak arról, hogy a vesebetegség mivel jár és hogyan lehet elkerülni. Az első év tapasztalatai alapján sokkal ismertebbé váltak a vesebetegség kiválót okai, és amikor a különböző kockázati tényezőkről kérdezzük az embereket, a magas vérnyomás és a cukorbetegség mellett egyre többször merül fel a vesebetegség kockázata. Köszönhető ez annak is, hogy a „Figyelj a vesédre!” szlogent választottuk a program jelmondatának. Tapasztalatok azt mutatják, hogy megfelelő hozzáállással meg lehet találni azt a kommunikációs módot, amivel az emberekhez közérthető módon lehet eljuttatni egészségmegőrző üzeneteinket, illetve amivel széles körű információkat nyújthatunk a magyar vesebetegek közösségének. De a Nemzeti Vese Program része az is, hogy a potenciális betegek mellett a döntéshozókkal, egészségpolitikussal, politikusokkal is megtaláljuk a közös hangot, érthető és világos üzeneteket fogalmazzunk meg, saját betegeink érdekében.
Milyen eredményeket értek el a vesebetegek tájékoztatása kapcsán?
A tájékoztatás folyamatos tevékenység, amelyben nagy segítséget nyújt számunkra a Vesevilág magazin, saját magazinunk, a Fresenius Krónika és saját weboldalunk is. A Nemzeti Vese Program keretében indítottuk el és a szakmával együtt gondozzuk a vesebetegseg.hu weboldalt, amelyen egy elkötelezett szerkesztő csapat heti rendszerességgel gyűjti össze és mutatja be a vesebetegség megelőzésével, a vesebetegséggel való együttéléssel és a transzplantációval kapcsolatos tudást, tapasztalatokat. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a vesebetegek tájékozottak legyenek, és mindent megteszünk ennek érdekében.
Hogyan készül a Fresenius Medical Care csapata karácsonyra?
A hagyományokhoz hűen idén is apró karácsonyi figyelmességgel lepjük meg betegeinket, annak érdekében, hogy ők is a Fresenius csapatának tartozónak érezzék magukat. Korábban üzleti partnereinket karácsony kapcsán kisebb ajándékokkal leptük meg, idén azt találtuk ki, hogy az erre szánt forrásokat a Transzplantációs Alapítvány javára, egészen pontosan a transzplantált gyermekek nyári táboroztatására ajánljuk fel. Reméljük, hogy ezzel nekik és szüleiknek is méltó meglepetést okozunk. Környezetünk, a magyar egészségügy és gazdaság meglehetősen dinamikusan változik, anyagi lehetőségeink nem javulnak, a költségszint és az adóterhelés folyamatosan nő, ezért a Fresenius csapata éppen azon dolgozik nagy aktivitással, hogy ebben a gazdasági környezetben is olyan kereteket tudjunk jövőre biztosítani, amelyben tevékenységünket még hatékonyabban láthatjuk el, és betegeink nem vesznek észre semmit abból, hogy lehetőségeink bizonyos mértékben szűkülnek.



