Szervizünk új helyre költözött
2010. december 22.
Örömmel jelenthetem be, hogy a Fresenius Magyarország Kft. Szervize a 2010-es év végére hatalmas minőségi változáson ment keresztül. A változás napjainkra már nagyon megérett, hiszen több, mint 10 féle orvosi eszköz-kategória és hálózati szinten több, mint 2500 készülék szervizelését végezzük. Ez a magas szám nem tartalmazza a külsős partnereknél elhelyezett, illetve eladott berendezések számát.
A megnövekedett minőségi, és adminisztrációs igény kényszerített minket az eddigi megoldás cseréjére, melynek következtében most, egy teljesen felújított épületben a szerviz tevékenységek minden funkciójára találtunk megoldást.
Az épületben helyet kaptak azok a funkciók is, melyekre eddig helyhiány miatt nem voltak lehetőségeink: a beérkező készülékeink fertőtlenítése immár az anyacég elvárásainak megfelelően működhet, illetve a kész eszközök is elkülönített tárolóban várják, hogy a javítás, karbantartás után újra szolgálatba állhassanak. Külön szoba biztosítja továbbá, hogy az adminisztrációs tevékenységeket, értekezleteket, megbeszéléseket kényelmesebben meg tudjuk szervezni, valamint teljesebb technikai szerviz-tréningeket legyünk képesek lebonyolítani.
A fentiek mellett a szerviz-raktár is ebben az épületben kapott helyett, így azon alkatrészigényeiket, melyek az FHU3-ból kerülnek kiszolgálásra, a jövőben Szentmiklóssy Barbara fogja kielégíteni.
A projekt 2010 augusztusában indult, amikor meghatároztuk azt a területet, mely ideális elérhetőséget és területet jelent a szerviz számára. A néhány kiválasztott helyszínből végül a Bogáncs utca 4. sz. alatti terület maradt fenn a rostán, mely az M3-M0 kereszteződésénél található. A menedzsment jóváhagyása után felpörögtek az események: egy tapasztalt, rugalmas kivitelező csapat a megálmodott terveknek megfelelően határidőre adta át a helyiséget a Fresenius Magyarország Szervizének.
Az „új” épületben a munka immár megkezdődött, és már csak néhány fejlesztés maradt a teljes funkciós működéshez.
Az FMC Mo Szervizének nevében, a szerviz vezetőjeként szeretném megköszönni a segítségét mindenkinek, aki részt vett a projekt lebonyolításában:
A szervizes és raktári csapatnak a költözéskor nyújtott segítségéért, a kivitelezőknek a gondos, és pontos együttműködésért, valamint az IT csoportnak , és Menedzsmentünknek. Külön köszönet Sturovics Zsoltnak, Műszaki igazgatónknak a projekt megvalósulásáért.
Veres Ferenc, 2010