Véget ér a dialízis háború Szegeden
2010. január 20.
MEGHÍVÓ
Mi lesz a művese kezeléssel élő betegekkel, ha a Fresenius azonnali hatályú felmondással kivonul Szegedről?
A világ legnagyobb dialízis szolgáltató és gyártó cége a Fresenius Medical Care „bedobta a törölközőt” felmondja szerződését a Szegedi Egyetemmel. Az öt éve tartó – polgári és büntetőperektől sem mentes – háborúskodás után január végén kerül pont a szegedi dialízis háborúra. Az egyetemmel kötött szerződés értelmében azonnali hatályú felmondással él a Fresenius. Miért vonul ki a 24 hazai dialízis állomást működtető Fresenius Szegedről? Hogyan kezelhette az érvényes szerződés ellenére egyszerre két szolgáltató a szegedi vesebetegeket? Miért nem kezdte el a szerződésben megígért beruházást a Fresenius? Miért nem utalja át a szegedi egyetem az OEP-től kapott térítési díjat a Freseniusnak és miért tartozik neki 463 millióval ? Ezekre a kérdésekre is választ kap sajtótájékoztatónkon.
Mivel a nagy múltú cég vezetői pontosan tudják, hogy a dialízis életfenntartó kezelés, ahol az emberek élete a tét, első lépésként január 21 -re összehívták azt a grémiumot, amely a betegátadás pontos forgatókönyvét hivatott elkészíteni és írásban rögzíteni. Ennek eredményéről is tájékoztatjuk, ha elfogadja meghívásunkat.
Helyszín: Pallas Páholy / Alkotmány u. 15 /
Időpont: január 22. péntek 10 óra
Részvevők: Zoltán György a Fresenius ügyvezető igazgatója
a Diaverum képviselője
a szegedi Szent-Györgyi Albert klinikai Központ képviselője
moderátor: B.Király Györgyi
A Fresenius Medical Care a világ legnagyobb integrált gyártó és szolgáltató cége a dialízis termékek és szolgáltatások terén, amely világszerte több mint 1.750.000 krónikus vesebetegségben szenvedő beteget érint. Az Észak-Amerikában, Európában, Latin-Amerikában, a Távol-Keleten és Afrikában működő 2.400 dialízis központból álló hálózatán keresztül a Fresenius Medical Care mintegy 200.000 beteg dialízis kezelését végzi. A Fresenius Medical Care világpiaci vezető szerepet tölt be a dialízis termékek, pl. hemodializáló készülékek, dializátorok és a hozzájuk kapcsolódó szerelékek és egyéb egyszer használatos termékek gyártása terén is. A Fresenius Medacal Care be van jegyezve a frankfurti (FME, FME3) és a new yorki (FMS, FMS/P) tőzsdén is.
A jelen kiadványban számos olyan, a jövőre vonatkozó kijelentés és előre-tekintő feltételezés található, amelyek némi kockázati és bizonytalansági elemet tartalmaznak. Az aktuális eredmények jelentős mértékben eltérhetnek az itt leírtaktól, amelynek számos oka lehet. Pl. az üzleti, a gazdasági vagy a versenyfeltételek megváltozása, szabályozási reformok bevezetése, árfolyam ingadozások, folyamatban lévő peres illetve nyomozati ügyek, finanszírozási gondok. Az ilyen és ehhez hasonló kockázati és bizonytalansági tényezők részletes ismertetése megtalálható az Amerikai Részvény- és Tőzsdeügyi Hivatalnak benyújtott Fresenius Medical Care AG & Co. KGaA jelentésben. A Fresenius Medical Care AG & Co. KGaA semmilyen felelősséget nem vállal a jelen kiadványban található előre-tekintő feltételezések frissítéséért.



